2016-ban is várjuk az egészséget értékként kezelő partnereinket! https://www.facebook.com/szentilonautokezelokozpont
Dr. Pellek Sándor PhD
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SMS-hirdetőfal
 
Rólam irták
Rólam irták : Történelmi évszakok Afganisztánban

Történelmi évszakok Afganisztánban

  2014.08.17. 22:44

Történelmi évszakok Afganisztánban

 

Dr. Pellek Sándor PhD orvos alezredes, az MH Honvédkórház Szív- ér- és Mellkas sebészeti osztályának mellkas sebészeti részlegvezető főorvosa volt a HM Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság Honvéd Kulturális Központ  „Missziós történetek” című sorozatának meghívott vendége volt.

Az előadó az első magyar egészségügyi kontingens tagjaként 2003-ban járt először Afganisztánban, majd az óta több alkalommal is megfordult a közép-ázsiai országban. Mellkas sebészként rendhagyó módon politológiai témájú előadás keretében ismertette meg a hallgatóságot az afgán történelemmel, az 1838-ban kezdődő első afgán−angol háborútól napjainkig.

Bemutatta a magyar orvos csoport szerepét az első afganisztáni demokratikus választás lebonyolításában, áttekintette az elmúlt három évtized megváltozott hadviselési formáinak történelmi okait és az aszimmetrikus hadviselés jellemzőit, továbbá a terrorizmus gyújtópontjaként ismert mudzsahed és tálib mozgalmat, az iszlám fundamentalizmust és az al-Kaida működését

A „történelmi évszakok” allegóriáját és a történelmi párhuzamokat az előadó a perzsa költészet közel ezeréves remekeinek felolvasásával tette színessé, amelyeknek üzenetei napjainkban is aktuálisak.



 

 

 
Pontos idő
 
Naptár
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-01-06
 
Társalgó (chat)
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA